Története:
A magyar parlagi szamár története időszámításunk kezdetéig nyúlik vissza, hiszen az első szamarak a Kelták idejében kerültek a Kárpát-medencébe. Jelentősebb állományuk alakult ki a rómaiak ideje alatt. A mai szamaraink feltételezhetően ennek az állománynak kései leszármazottai, hiszen azóta csak kevés egyed került be az ország területére.
Bár a szamarat a szegények állatának tartották, jelentős számban dolgoztak a földbirtokokon is, mint teherszállítók és a juhászok segítői, akik málhás- és hátas állatként hasznosították. Gazdasági szerepük soha nem volt jelentős.
Tenyésztésével nagyon sokáig nem foglalkoztak. Csak a két világháború között kezdődött az uradalmakban céltudatos tenyésztése, és a mezőhegyesi ménesben foglalkoztak a nagytestű szamármének nevelésével, tenyésztésével. 1913-ban itt vetették papírra először a magyar parlagi szamár kifejezést, mint fajtamegjelölést. 1961-ben a tenyészet feloszlott, az állomány szétszóródott. Ma a szamarat leginkább hobbicélból tartják. Állományának nagyobbik rész az ország középső részén található. Populációja, ha kis mértékben is, de növekszik. A 2002-ben megalakult Magyarországi Szamártenyésztők Egyesülete foglalkozik a nyilvántartásba vétellel, a törzskönyvezéssel és az apaállat-gazdálkodással. A magyar parlagi szamarat 2004-ben ismerték el önálló fajtaként.