Őshonos Magyar Állatfajokat bemutató oldalak

A honlapon nem csak az állatok megismerésére nyílik lehetőséged, hanem turisztikai élményekkel is gazdagodhatsz.

Tehén és tej szavunk óiráni eredete, valamint az andronovói műveltség leletei alapján az ősmagyar marhatartás korai, neolitikumi kezdeteire lehet következtetni. A marhatartás terminológiájának döntő része török nyelvekből került a magyarba (bika, ökör, borjú, tinó, tulok, ünő, barom). E szókészlet alapján – némi túlzással – azt is lehet mondani, hogy a szarvasmarhatartást a törökségtől tanulták a magyarok ősei még a honfoglalást megelőző évezred folyamán.

Kora Árpád-kori lelőhelyek csontanyagában a szarvasmarha mindenütt az első helyen áll, a teljes állatállomány 24–34%-át teszi ki. Összesítésben 31,8%-os a szarvasmarha részesedése, ami meghaladja Etelköz ligetes sztyeppéjének 8–9. századi ágazati arányát, de nem éri el a füves sztyeppe marhatartásáét. A marhaállomány a 9–10. században megelőzte a 20,5%-os részesedéssel második helyen álló lóállományt is. Az állomány 60–70%-a tehén, a többi bika vagy ökör. Ebben a korszakban a szarvasmarhák testnagysága a Kárpát-medencében mélyponton volt, soha kisebb egyedek nem éltek. Átlagos marmagasságuk mindössze 112 cm (Matolcsi J. 1968; 1982: 238).

Az 1960-as évekig tartotta magát az a kézenfekvő feltevés, miszerint a régi magyar marhatartás az „ősi” magyar fajtára volt alapozva. Tormay Béla, majd Hankó Béla is abból indult ki, hogy a nagy testű, nagy szarvú szürke marhafajtát (Bos taurus hortobagyensis Hankó) az őshazában tenyésztették ki és onnan hozták magukkal a Kárpát-medencébe. Hosszú ideig ezt a hipotézist fogadta el a néprajzi és a mezőgazdasági irodalom is (Györffy I., Gunda B., Tálasi I., Bocsor G., Éber E., Gaál L.).

Azonban a régészet által feltárt állatcsontok oszteológiai vizsgálata nem erősítette meg az előbbi felfogást. Bökönyi Sándor (1961, 1963) tízezernél több középkori szarvasmarhacsontot megvizsgálva sem talált a 14–15. századig egyetlen hosszú szarvú egyedet. Megállapította, hogy az Árpád-kori szarvasmarha a kistermetű, rövid szarvú primigenius csoportba tartozott, akárcsak az avar kori marhafajta. Ezért többen arra a feltevésre jutottak, hogy a nagy testű, táblás szarvú, „szürke magyar marhafajtát” a kunok hozták magukkal a 13. században (Györffy Gy. 1977: 411; Zimányi V. 1976: 130–131; Makkai L. 1982: 59–60). Mindkét esetben „keleti hozadék”-nak, Pontus-vidéki importnak minősülne ez a híres marhafajta.

Tény, hogy a 14. században már külön fajtaként emlegették az átlagostól igencsak különböző „nagy ökröket” (az esztergomi vámtarifa 1365-ben magni boust említ), s az is nyilvánvaló, hogy ezek kisebb testű rokona a Kárpátokon kívül élő podóliai, ukrán szürke marhafajta. Vannak érvek a szürke magyar marhafajta autochton, Kárpát-medencei kifejlődése mellett is. E tekintetben két, egymással vitázó nézet ismeretes. Az egyik az őstulok (Bos primigenius Bojan) Árpád-kori háziasítását tételezi fel (Hankó B. 1940: 37–44; Jankovich M. 1967: 422–427), a másik a fokozatos szelekció, az előnyös mutáció, a sikeres hibridizáció szerepét helyezi előtérbe (Matolcsi J. 1968; 1975: 138–141; 1982: 256–265). Matolcsi felteszi, hogy az ekés földművelés kiszélesedése a Kárpát-medencében nagy lökést adott ezen marhafajta kialakulásának és fokozatos terjedésének. A világos szőrszín és a címeres, táblás szarvforma kialakulását többen is klimatikus hatásnak tulajdonítják (Hankó B. 1936: 59–60; Belényesy M. 1956: 26). Később látni fogjuk, hogy a szarvállást a pásztorok és marhatartók mesterségesen is alakítgatták.

A híres szürke magyar marhafajta eredetének kérdése továbbra is nyitott. Bárhogyan is válaszolja meg a kérdést a későbbi kutatás, tény marad, hogy ez a fajta legalább a 14. század óta a magyar állattartó gazdaság legfőbb pillére, a magyar marhatartás jelképe, Európa közeli és távolabbi népei szemében pedig Magyarország egyik egzotikuma volt.

A második világháború után a gépesítés fejlődésével többé már nem volt szükség ökörre, ezért a létszám nagymértékben csökkent és az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején a mélypontra süllyedt. Ekkor hazánkban a vegyes hasznosítású magyartarka fajtát tenyésztették. A vegyes hasznosításban a magyar szürke nem volt versenyképes gyengébb tejtermelése miatt. At ötvenes évek végén a hivatalos irányzat keresztezésre itélte a fajtát, elsősorban a szovjet eredetű kosztromai fajtával kellett volna keresztezni. A keresztezést a Hortobágyi és a Hosszúháti Állami Gazdaság kezdte végezni. Ez a keresztezés sem bizonyult versenyképesnek már az akkori követelmények szerint sem. Ez a fajta volt viszont az első háziállatfajta, amely Magyarországon hivatalosan is védelem alá került.






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 21
Tegnapi: 27
Heti: 57
Havi: 481
Össz.: 105 527

Látogatottság növelés
Oldal: Szarvasmarhák
Őshonos Magyar Állatfajokat bemutató oldalak - © 2008 - 2024 - magyarallat.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »